A világpolgár lesőharcsa

Ha valaki a halat a legjobban akkor szereti, ha a tengerből jött, lehetőleg legfeljebb 12 órával ezelőtt még elevenen benne is lubickolt, az elkészítéséhez pedig ideálisan csak tüzet - szabadtérit - használtak, minden egyéb változat többé-kevésbé kompromisszumos.
Alapvetően lokálpatriótaként azért nagyon is lelkesedek minden hazai változatért, amennyiben a minőség ezt indokolja, legfeljebb ritkábban élek vele, ha az elkészítési mód nem az esetem. Egyébiránt, bár hiszek a tradíciókban és fenntartással kezelem az erőltetett reformokat, hal fronton mindig is volt némi hiányérzetem a hazai kulináris kínálat terén.

Hallottam már a Halkakas hírét, és a vásárcsarnokban spontán felmerült, drága, közepesen ehető, bábeli tömeg sodrásában elkövetett talponálló-élmény helyett szerencsére a szomszédos 'kisutcát' választottuk és a friss-magyar-hal-gyorséttermet: a Halkakast.

Már a létezésének is őszintén örültem, így nem volt szükség külön elhatározásra, hogy a szerencsére nem túl zsúfolt hétköznapi ebédidőben, előítéletektől mentesen lépjek be a kitárt ajtók egyikén, a nyár végére már kissé zaklatott családtól övezve.
Sikerült tökéletesen választani: egy kísérletező harcsacurry és a tradicionális fish & chips kombinációját.
A harcsacurry könnyed és autentikus, tökéletesen innovatív bisztró-hors d'oeuvres-nek bizonyult, éppen ebben reménykedtem. Közösködéshez még egy kör pirítós szükséges: kapunk, bár nem bőkézzel, de kedvesen.
A fish & chipsszel az a helyzet, hogy akkor jó, ha friss halból sütik nagy gonddal, és főként: a körítéstől sem sajnálják a gondoskodást. Bevallom, hogy ez esetben is részben az izgalmasnak ígérkező mártás miatt esett rá a választás. És igen: a kovászos uborkás remoulade mellett a sültkrumpli is rég nem tapasztalt tiszteletet kapott itt. A szürkeharcsa éppen csak annyira volt magyarosan fűszerezve, amennyire egy származására büszke, de kozmopolita törekvésű halételtől az elvárható. Kirobbanóan friss volt és érezhetően őt is szeretettel övezve bundázták-panírozták, engedték olajfürdőjébe.

Egy 'bistro' egyszerű, ízletes ételeket kínál, házias közegben, kedvező áron. A Halkakas mindezt tudja. Őszinte, újító, lelkes. Kívánom, hogy a kezdeti kihívásokon jogos magabiztossággal lépjenek át és a távolabbi jövő franchise-ígérete sose menjen a minőség rovására. Inkább álljanak csak sokáig sorban a népek, rendes országokban, jó éttermekben ez úgyis így dukál.

1:0, avagy hogyan győzte le a ropogós sertéssült a sztárhentes oldalasát

Mivel nem voltam itthon tegnap ebédidőben, a hűtőben árválkodott; délután már belelestem, mit rejt a mai kék fedeles doboz.  A kitartó hőségben egyelőre győzedelmeskedett az idei szezonban viszont állítólag csak rövid ideig kitartó ropogós cseresznye. 

A ház ura vacsorára grillezést tervezett, a katlan a katlanban meleg ellenére megtérülő áldozatnak ígérkezett, lévén a vásárcsarnok 'sztárhentesének' három heti pácban érlelt, borskéregbe forgatott mangalicaoldalasa az alany. 

Csakhogy! A grillszakács viszonylag későn tért meg, ráadásul világossá vált, hogy az 'egybeoldalas' bizony hosszadalmasabb sütési procedúrát igényel, mint szokványos szeletelt rokonai. Nálunk senki nem ehet két órával étkezés előtt büntetlenül ha a ház ura ételkészítésre adja a fejét. Mivel viszont a legtöbb családtag legalább ugyanolyan nyűgös ha éhes, a béke esetenként megkívánja a kihágásokat.

Így adódott, hogy míg a lefedett gömbgrillben látszólag végtelenül hosszan sült-párolódott a csodafegyver, az előkészületek közepette szembetaláltam magam az immár tiltott gyümölccsé avanzsált kékfedeles dobozzal. És akkor, ott, a nyitott hűtőajtó fedezékében, hidegen, dobozból, villára tűztem egy-egy falatot a dobozban lapuló trió tagjaiból. A savanykás aromával átitatott tényleg ropogós sertéssültnek egyáltalán nem ártott, hogy nem meleg és az ázsiai jelleg is tökéletesen autentikus volt. A tészta is őrizte frissességét, puritánsága kellett is a markáns szomszédok mellé, bár pártolt szósztalanságához nekem hiányzott a salátát nemesítő rebarbara ízéből és állagából valami enyhén párolt, kompótos jelleg. Összességében finom volt, friss és harmónikus - és titkos. Pár gyorsan és élvezettel bekebelezett falat után kötelességtudóan visszazártam a kék fedőt a dobozra, majd gondolatban meghajoltam előtte, tisztelettel, mint a japánoknál szokás.

A látványnak sem utolsó gondosan előkészített sztárolt csoda tökéletes volt, sovány és kifinomult. De a helyzet az, hogy ami a pillanatnyi érzelmeket illeti, "a creme brulée-t néha bizony felülmúlja a Jell-o"...

""az Álljon meg a nászmenet c. filmből szabadon..- a pontosítás végett: a ropogós sertéssült is csak annyira volt jello, mint amennyire Julia Roberts az"" itt:

Inspiráció: Marsbéli bolt, Gál József hentes

Halászcsárdák: Hullámzó Balaton...

Azt hiszem a keszthelyi Halászcsárda fekvésénél fogva eredendően jogosult lenne a balatoni éttermek élvonalába. Mégis, annyi éven át kizárólag a természet és enyészet térhódítását kísérhettük figyelemmel a nádfedelétől rég megfosztott, mégis impozáns, klasszikus csárdaépületen.  

Azt mondják, hogy minden keszthelyinek -  vagyis aki már legalább huszonéve tudatánál van - van valamilyen meghatározó emléke, amely ehhez a helyhez kötődik. Szüleim világvándor hajlamából adódóan saját öntudatra ébredésem messze innen zajlott, de tágabb családom személyes anekdótája apósomhoz és anyósomhoz kötődik.
Így hangzik: apósom ifjú házasként az ingerszegény hétköznapokra és a társasági élet hiányára rámutató anyósomat hozta el végre ide, anyósom szüleinek szomszédos utca beli lakásából. Angyalarcú anyósom vonzó és büszke fiatalasszonyként kimondatlanul, de méltán vágyhatott ismerősök társaságán túl általános elismerő pillantásokra is. Régi korok szellemében nevelték,  annak előnyös és avítt hozadékaival, így a Fejér megyei alispán unokája ha még köztünk lenne sem biztos, hogy megosztaná mit gondolt pontosan az ezután következőkről. 

Apósom idővel talán túl gyakran bizonygatott álláspontja szerint nem volt tudatában annak, hogy a Halászcsárda szezonális pincérnője anyósom előtti, igencsak viharos és túlfűtött szerelmének tárgya. Mivel az említett hölgynek amúgy nemigen volt kötődése a városhoz, legalábbis érthető volt anyósom hosszú évekig eltartó sérelme az ügy kapcsán. 

Az idén újranyitott csárda új tulajdonosai április óta számos hasonló elbeszélés birtokosai, helyiek és nyaralók elismeréssel térnek be az ismerős udvarba, és lelkesedésükben megosztják bezárása előtti élményeiket az anno pezsgő forgalmú helyről. 
Valóban örvendetes, hogy tisztelettel nyúltak az épülethez, az udvar téglaszínű díszburkolatot kapott, a szükséges modernizálás mellett a hagyományos berendezéshez és még az eredeti Halászcsárda felirathoz is ragaszkodtak. Talán csak az udvar amúgy funkciójukban népszerű polirattan pavilonjai bánthatják a stílusérzékeny nézelődő szemét. 

Első alkalommal nehéz kihívásnak vetettem alá a konyhát: rácpontyot rendeltem. A talán szerb eredetű ételt az Alföldön sokat készítettük gyermekkoromban. Otthon Magdi nagymama sütötte gyakran nekünk, és minden bizonnyal szeretettel fűszerezte meg, nagyon szerettem, csakúgy, mint őt. Nem is ettem, nem is láttam étlapokon sem amióta kirepültem, és közben elmentek sorban az öregjeink és elvitték a receptet is magukkal. De annyi év után nemrég egy felejthetetlen rácponty élményem volt egy budapesti kifőzdében. A régi otthoni ízeket és emlékeket váratlanul megidéző ízzel szemben hetekkel később még az is lehet, hogy eleve esélytelen volt a keszthelyi konyha. És igaz, ami igaz, ugyanazokat a szikrákat nem tudta előidézni az amúgy látványra hívogató fogás a két gigantikus kakastaréllyal a tetején. Hogy mi volt vele a gond, vagy volt-e egyáltalán kézzelfogható hibája, nem is tudtam később sem visszaidézni, talán ez a minden háztartásban eltérő módon készített étel egyszerűen nem nagykonyha-barát, kell hozzá nagyi szeretet-fűszere. Ezért is döntöttem úgy, hogy egyrészt visszatérek a kifőzdébe elemezni a rácponty kérdéskörét, másrészt megkegyelmezek a Halászcsárdának, és következő alkalommal halászlét rendelek.  

A balatoni halászlé nem is okozott csalódást. A passzírozott típusú lé harmonikus ízű, sűrű és rendkívül tartalmas volt. A cseréptálban felszolgált "leves" feltétlenül felért egy magyarosan többfogásos étkezéssel, mivel annyi harcsafilét tartalmazott a bele rendelt belsőségeken túl, hogy kihívásnak bizonyult elbánni vele. 

A Balaton látszólag végtelenbe vesző víztükrének látványát ha valaki igényli, és akkor is, ha nem, élénkíti a 'bicikliút' színes forgalma. De úgy alkonyat tájt, mikor már  az ifjú versenykerékpárosok és sportos svéd nyugdíjascsapatok is megpihentek, és a csárda cigányzenészei is szusszannak egyet, a szezon közepén is tökéletes békére és harmóniára lelhet itt az ember. 

A közelben rendszeresen megfordulva nem veszem le a szemem a Halászcsárdáról, legközelebb keszeget tesztelek!

Citromos káprázat

Bármilyen is legyen a főétel, számomra a desszert egy konyha valódi mércéje. Sajnos többnyire már az étlap szintjén romba dőlnek az illúziók, a benyomásokat pediglen lezáró fogás, ha nevében ígéretesnek mutatkozik is, csak a legritkábban késztet a főszakács előtti kalaplengetésre a menüsorral való ismerkedés végén. 

Nem is kívántam ma édességet. A kiadós és finom risotto után csak kiváncsiságból kóstoltam bele a desszertbe, mert nem is emlékeztem már mit rendeltem a szokásos heti egyszeri elcsábulás jegyében.

Nem tudom ki hogy van ezzel, nálam az abszolút ízélmény megnyilvánulása amikor már az első falatnál hangulatok csaponganak a fejemben, a totális gasztroélményt  pedig víziók kisérhetik a gondolatokhoz párosulva. Míg tűzijáték-élményt egy markáns csokis íz képes kiváltani, a mai desszerttől egy meleg toszkán délután hűs fuvallata járt át, és még valamilyen izgatott várakozás; lám még libabőrös is lettem konkrétan, és az illatozó lankák közötti messzeségben megjelent a tenger  délibábja is.

Tulajdonképp nem is tudom, hogy a menü szerinti rebarbarás almáspitét vagy a citromos kecsketúrókrémmel tálalt sütikorongokat kaptam-e, netán a kettőt együtt, de köszönöm nektek az élményt. Ha jövő péntekig nem is, de bizonyára egész hétvégén kitart!

ihletadó: a marsbéli bolt citromos joghurtmousse tortája rebarbarakompóttal

a kép illusztráció, az eredeti eltűnt, mielőtt a fotózás gondolata megfoganhatott volna